ÉRTÉKes beszélgetések (folyamatos)

A projekt megvalósítása során programsorozatként kerültek megszervezésre az ÉRTÉKes Beszélgetések (24 alkalom), melyek célja az volt, hogy az előadásokon, majd az azokat követő moderált beszélgetéseken keresztül felhívjuk a figyelmet a helyi értékekre. Éppen ezért az előadók a legtöbb esetben gyömörei, … Tovább

0
Bringanapok

A projekt során Gyömöre és Szerecseny településen is valósultak meg Bringanapok, 3-3 alkalommal. A Bringanapokon több állomáson is teljesítendő feladatok vártak az érdeklődőkre: az akadálypályákon ügyességüket kellett kamatoztatniuk a résztvevőknek, míg a „Kerékpáros KRESZ Teszt”-ek kitöltése során a témához kapcsolódó … Tovább

0
BURSA HUNGARICA Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat

Szerecseny Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve, az 51/2007. (III. 26.) Kormányrendelet alapján ezennel kiírja a 2022. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási hallgatók számára a 2021/2022. tanév második és a 2022/2023. tanév első félévére vonatkozóan. Szerecseny Önkormányzata … Tovább

0
Szomszédünnep és elszármazottak találkozója 2021 – Szerecseny

2021. szeptember 22-én került megrendezésre a „Helyi identitás és kohézió erősítése Gyömöre és Szerecseny településeken” című projekt keretében a harmadik Szomszédünnep és Elszármazottak Találkozója Szerecsenyben, amelyre a régóta tartó COVID vírushelyzet miatt sokat kellett várnia a helyi közösségnek. A meghívottak … Tovább

0
„Újraindító” családi hétvége

A COVID vírushelyzet következtében sajnos nem tudtuk Gyömörén megtartani 2020. decemberében az Adventi ünnepségsorozatot, így szükség volt a program áttervezésére oly módon, hogy az eredetileg kitűzött célok ne sérüljenek, elsősorban az, hogy az attrakció minél inkább elősegítse a települési közösségi … Tovább

0
Tanulmányút Lakiteleken

A projekt keretében 2021. augusztus 10-én megvalósult a következő tanulmányút. A gyömörei és szerecsenyi települési közösségek fejlesztéséért aktívan tevékenykedő személyek ezúttal Lakitelekre látogattak, a Nemzeti Művelődési Intézet ottani központjába. A csoport szerencséjére idegenvezetőként Zsolnay Jankát jelölték ki számukra, aki a győri … Tovább

0
MÁV tájékoztatás permetezésről

Tájékoztatjuk az érintetteket … 10175-58_2021_MAV_2021_II_nyíltv_vegysz_gyomirtasi_utemterv 11599-2 Vegyszeres gyomírtás kiértesítés 2021.év II. ütem 1.sz. melléklet 11599-2 Vegyszeres gyomírtás kiértesítés 2021.év II. ütem

0
Ügysegédi ügyfélfogadás

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a települési ügysegédi szolgálat (Joó András ügysegéd személyében) 2021. július 26. napjától a régi ügyfél fogadási idő mellett – kéthetente – újraindul. Kedd 11:00-12:00 Köszönjük! Téti Járási Hivatal

0
1 2 3 4 5 6 8